ERASMUS+ pályázat

[mp_row] [mp_span col="12"]

Az ERASMUS+ programjának keretében 2014 novemberében 12 diák és 2 kísérő tanár tölthetett el 3 hetet az olaszországi Milánóban. Megérkezésünk után Kocsis András, a milánói székhelyű Evolvo cég vezetője fogadott minket, és rövid tájékoztatót tartott nekünk az olasz szokásokról.

Szállásunk a Milánótól 15 km-re fekvő Monzában volt, így a tanulóknak a munkahelyekre tömegközlekedési eszközökkel kellett eljutniuk, és ez kezdetben nem volt zökkenőmentes. Az első napokban a diákok segítséggel tájékozódtak a városban, később aztán önállóan utaztak.  Két olasz mentor, Priscilla Cassitti és Giulia Landoni, az Evolvo cég alkalmazottai segítették a munkahelyi beilleszkedést. A kint tartózkodásunk alatt a diákjaink munkájával és hozzáállásával elégedettek voltak, egy tanuló - Miron Bianka - munkalehetőséget is kapott annál a cégnél, ahol a szakmai gyakorlatát töltötte.  A három hét nem csupán munkát jelentett, hanem kulturális programokat és természetjárást is. Megtekintettünk két múzeumot, egyiket a Castello Sforzescoban, majd Milánóban a Leonardo da Vincit. A tanulók egy igazi olasz pizzériában is jártak. Utolsó kirándulásunkon a csodálatos Comói-tó partján tölthettünk el egy délutánt.

A három hét alkalmas volt arra, hogy diákjaink önállósága, tájékozódási képessége, szociális kompetenciája fejlődjön, és hogy megérezzék a munka világának felelősségét.

[/mp_span] [/mp_row] [mp_row bg_video_youtube_repeat="true" bg_video_youtube_mute="true" bg_video_repeat="true" bg_video_mute="true"] [mp_span col="12"] [mp_image_slider ids="3094,3093,3092,3090,3088,3087,3086,3085" size="full" animation="fade" smooth_height="false" slideshow="true" slideshow_speed="7" animation_speed="600" control_nav="true"] [/mp_span] [/mp_row]

Megszakítás