
Tisztelt Választópolgár!
Az 1992. évi XXXVIII. Tv. 50/A § (4) bekezdése értelmében, - mely szerint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását megelőző 30 nappal a polgármester, a főpolgármester és a megyei közgyűlés elnöke részletes jelentést tesz közzé a helyi önkormányzat vagyoni és pénzügyi helyzetéről, valamint a képviselő-testület megalakulását követően keletkezett, a későbbi éveket terhelő pénzügyi kötelezettségekről – jelentésemet az alábbiak szerint teszem meg.
Sarkad, 2010. szeptember 2.
Tisztelettel:
Tóth Imre
polgármester
Melléklet
Versenyfelhívás
Az Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium immár harmadszor rendezi meg brit és amerikai országismereti vetélkedőjét. A versenyen háromfős csapatok jelentkezését várjuk az általános iskolák 8. osztályos tanulói közül. A verseny részei:
- rész – projectmunka, amelyben a csapatok egy A/2-es méretű posztert készítenek, amelynek témája:
- az angol nyelv fontossága, vagy
- egy angol anyanyelvű ország bemutatása, vagy
- egy angol anyanyelvű város bemutatása a saját szemszögükből.
Ezt a vetélkedőre hozzák magukkal a csapatok. Ennél a résznél elsősorban a kreativitást és az önálló munkát értékeljük!
- rész – vetélkedő, amely iskolánkban kerül megrendezésre, és ahol a diákok a mellékelt témákban való jártasságukat bizonyíthatják, valamint további játékos feladatok megoldásával szerezhetnek pontokat csapatuk számára.
Jelentkezési határidő: 2010. október 18. (szerda)
A jelentkezés módja:
F e-mailben (brandtkatalin78@gmail.com; titkarsag@abs.sulinet.hu)
Fpostai úton (Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium, 5720 Sarkad, Vasút u. 2.)
F telefonon: 66/375-155
A jelentkezésnél kérjük megadni a csapattagok és az iskola nevét!
A vetélkedő időpontja: 2010. október 27. szerda, 15:00
Díjak: az első három csapat minden tagját szeretettel várjuk a következő tanévben iskolánk két tanítási nyelvű tagozatán, számukra a gólyatáborunk ingyenes lesz! Ezen kívül egyéb, értékes ajándékokkal készülünk.
A versenyben való részvételhez előzetes angol nyelvtudás NEM szükséges, bárki indulhat, aki kedvet érez ehhez a játékos, de egyúttal hasznos vetélkedőhöz!
Témakörök a vetélkedőben:
- Brit és amerikai ünnepek
- A brit és amerikai politikai élet legismertebb és legjelentősebb szereplői (királyi család, miniszterelnök, amerikai elnök, stb.); a brit és amerikai parlament
- Nagy-Britannia és az Egyesült Államok felépítése, részei
- Brit és amerikai hagyományok, ismert szokások, jellegzetes ételek
- Híres brit és amerikai művészek (zene, film, TV, irodalom)
- Shakespeare és a korabeli színház
- Egyéb angol anyanyelvű országok (Ausztrália, Kanada)
- London
- New York
Gólyatábor a sarkadi Ady-Bay Középiskolában
Augusztus 24-én „gólyák” szállták meg az Arany János Kollégium épületét. E madarak azonban nem kisbabával érkeztek- mint általában lenni szokott-, csupán egy-egy plüssállatkát hoztak utazótáskájukban, természetesen ruhatárukon, tisztálkodási felszerelésükön kívül. 28 kilencedikes diák fogadta el meghívásunkat, hogy 48 emlékezetes órát tölthessenek el a sokak által megcsodált kollégiumunkban. Gazdag program várt rájuk, melynek megvalósításában (szervezésében, lebonyolításában) nevelők, tanárok és 12-13. osztályos „öreg” dákok vettek részt. tovább...
NYÁRI GYERMEKTÁBOR
2010. augusztus 9. és augusztus 13. között a KHSZK Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata adott helyt a szociálisan rászoruló gyermekek nyári táboroztatására. A tábor a Sarkad, Árpád fejedelem tér 2 szám alatti zárt udvarban nyújtott lehetőséget 26 kisgyermek számára nyári, aktív időtöltésre. Fotók...
Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő - testülete nevében
tisztelettel meghívom Önt és kedves családját
a 2010. augusztus 20-án (pénteken) 10.00 órakor kezdődő
ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNK ÜNNEPÉRE ÉS A SARKADI ORSZÁGZÁSZLÓ AVATÁSÁRA
Helyszín: Kossuth utcai Általános Iskola előtti tér
(Sarkad, Kossuth u. 17.)
T ó t h I m r e polgármester
Ők is az Ady Endre – Bay Zoltán Középiskolában végeztek

Az Ady Endre – Bay Zoltán Középiskolában 2010. június 16-án végeztek azok a diákok, akik az új rendszerű OKJ-s képzés keretében szerezték meg felsőfokú szakképesítésüket az Informatikai hálózattelepítő és -üzemeltető szakon. Az új képzés mindenkinek komoly kihívást jelentett, mind a tananyag, mind a vizsga szempontjából. Feladatuk sokkal nehezebb volt, mint elődeiknek. Ennek ellenére tisztességesen helytálltak. Vígh Péter jelessel végzett, a többiek jó eredményt értek el. Péter az Országos Szakmai Versenyen a 24. helyen végzett, amivel a megyében a legjobb eredményt érte el. Diákjaink fele már dolgozik, míg a másik fele továbbtanul. Összetartó közösségüket a szakma iránti elkötelezettség jellemezte, ahogyan Ők fogalmazták meg: „amiben megtalálom magam és el is tudom képzelni a jövőmet”. Sok sikert, így tovább! Remélem még hallunk Róluk!
Iskolavezetés
Külföldi próbatétel
„A sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium informatikus és postás diákjai az Európai Unióban” címmel iskolánk 2010 februárjában pályázatot nyújtott be a Tempus Közalapítványhoz az Élethosszig tartó tanulás projekt Leonardo Da Vinci alprojektjén belül. A pályázat 2010 májusában nyert, ennek eredményeként a szakmai alapképzésben részt vevő fiatalok, iskolánk esetében a postai ügyintéző és rendszerinformatikus képzésben részt vevő tanulók számára lehetőség nyílik három hetes külföldi szakmai gyakorlaton való részvételre. tovább...
„Kipp - kopp kopogok, óvodába indulok”.
Július 9-én délután a bölcsődéből elbúcsúztak a háromévesek. Versekkel, mondókákkal bizonyították, hogy ők már tényleg kiscsoportba valóak. Voltak, akiket csecsemőként hoztak először az intézménybe. A szülők és a gyerekek könnyes szemmel váltak el egy mástól, ami egy természetes folyamat része volt. A dolgozók elfogadó szeretettel gondoztak minden kisgyermeket, hogy biztonságban érezzék magukat, így zökkenőmentesen léptek be az otthoni környezetből az intézményes ellátásba. Tovább...
Termés –számadás
Ím, eljött a (mindig vegyes érzelmekkel!) várt nap. Június 26-án, szombaton tartotta tanévzáró ünnepségét az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium „zsibongó népe”.
Több százan vették át az év végi bizonyítványt – legtöbben derűs, elégedett, ám néhányan gondoktól elkomorult ábrázattal.
Mindig illik és kell külön tisztelettel, elismeréssel illetni azokat, akik jóval az elvárt szint fölött teljesítenek. Akik előremennek, példát mutatnak és tesznek, szorgoskodnak nem csak önmagukért – hanem társaikért, az iskoláért is!
Mint ismeretes, Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Sarkadi Talentum” díjat alapított a messzemenően kimagasló teljesítmények méltó honorálására. Idén Megyesi Miklós 13.C osztályos tanuló és felkészítő tanára, Brandt Katalin a kitüntetettek. Szívből gratulálunk! Megyesi Miklós – aki ősztől építészmérnök hallgató a Debreceni Egyetemen – rendszeresen képviselte iskolánkat különböző rangos versenyeken, rendezvényeken: angol nyelv – megyei II. helyezett, felsőfokú nyelvvizsga, az országos bajnokságon kitűnően szereplő röplabdacsapat tagja….és még sorolhatnánk. A díjakat Hodosi József, a városi művelődési bizottság elnöke nyújtotta át, aki maga is neves kultúrateremtő.
Bővebben...
MEGHÍVÓ!
A Márki Sándor Helytörténet Gyűjteményben
„Sarkadi Tsz-ek története” címmel
Nagy Lajos vállalkozó szervezésében kiállítás nyílik.
Időpont: 2010. július 14. (szerda) 16 óra 30 perckor
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
BBMKK
A hátrányos helyzetű Sarkad vezetése 1 millió forintos adománnyal sietett az árvíz és viharkárosultak megsegítésére
Az elmúlt hetekben pusztító természeti csapás sújtotta hazánk számos települését, az árvíz és a vihar lakóházakat, gazdaságokat, utakat és egyéb ingatlanokat tett tönkre, középületek váltak használhatatlanná. A becsült kár összege országosan meghaladja a 100 milliárd forintot. (Mi Sarkadon „megúsztuk”, hála az égieknek, s a földön a csapadékvíz-elvezető árkok gondos önkormányzati karbantartásának.)
Tájékoztatjuk városunk lakosságát arról, hogy mindezen sajnálatos, tragikus események okán Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. június 24-ei ülése keretében úgy határozott, miszerint egy árvíz által jelentősen sújtott település, nevezetesen Edelény városa számára félmillió, azaz 500 ezer forintot ajánl fel a közintézményeiben és lakóingatlanaiban keletkezett károk helyreállításához. Tovább...
Régen és ma
Sarkad múltja és jelene – helytörténeti vetélkedő
József Attila írja egy helyen:
„Gyémánthegyen állunk,
de zsebünkben kavicsok zörögnek.”
Előbbi két sor kemény ítélet a hanyagolás, nemtörődömség, öntagadás, a felejtés, vagyis az enyészet fölött. Bővebben...
Óvodai ballagás
Sarkad Város Önkormányzat Óvodáiban május végén, június elején lezajlottak a tanévzáró és ballagási ünnepségek. Mind a négy óvodában az év során tanult dalok és versekből összeállított műsort mutattak be a vendégeknek a gyerekek és óvónőik.
Sokan kíváncsiak voltak rendezvényeinkre, és örömmel láttuk itt-ott a meghatottság könnyeit a szülők, hozzátartozók szemében.
A nagycsoportosok felkészültek az iskolára, ők ballagnak legmesszebb, egy számukra ismeretlen világ felé indulnak, véget ér számukra a biztonságot nyújtó Óvodáskor.
Az elbocsátó óvónők mércéje, hogy a gyerekek megállják helyüket az iskolában.
A közös cél azonban az, tudjanak eligazodni és boldogulni az őket körülvevő bonyolult világban-, ha kell, nélkülük is. Folytatás...
A Bartók Béla Művelődési Központ és Könyvtár TÁMOP-3.2.4-„Tudásdepó expressz” pályázatán 10.434.000 Ft támogatásban részesült. A pályázat megvalósítása folyamatban: a helyi középiskola, általános iskola és kötegyáni tagintézmény könyvtárainak adatbázis építésének munkálatai folynak, a már felvitt könyvek adatai az interneten megtekinthetőek. Az intézmény honlapja folyamatosan bővül és újul. A pályázatnak köszönhetően a biharugrai könyvtárban internet tanfolyamot indítottunk.
Bővebb felvilágosítás az intézmény honlapján: www.sarkadi-konyvtar.hu
Fotók
BBMKK
Pedagógus Nap
Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő – testülete 2010. évben Sarkad Város Oktatásáért Kitüntető díjat adományozott Szilágyi Sándorné nyugalmazott pedagógusnak. Szilágyi Sándorné sajnos egészségügyi okokra hivatkozva nem vehette át személyesen a díjat, ezért lánya Varga Józsefné vette át a kitüntetést. Ezúton is jó egészséget kívánunk kitüntetettünknek. Tovább...

A megemlékezés részletes programja
Befejeződött a Digitális írástudás tanfolyam
Ez a képzésünk elsősorban azt a korosztályt célozta meg, amely kimaradt a számítástechnikai ismeretek megszerzéséből. A kezdő kurzuson (20 óra) a számítógép bekapcsolásától az e-mail olvasás-írásig, Interneten történő információkeresésig jutottak el a résztvevők. Tovább
Tanfolyamot tartottunk…
A Bartók Béla Művelődési Központ és Könyvtár digitális írástudás, valamint e-kormányzati szolgáltatás, e-ügyintézés képzést hirdetett- melyre még várunk jelentkezőket.
Az eddig végzett hallgatók megismerkedhettek a számítógép-használat alapjaival, megtanulták a szövegszerkesztés folyamatát, bepillanthattak az Internet világába. Megtanulták használni a keresőprogramokat, megismerték az elektronikus levelezés lépéseit, e-mailt küldeni, fogadni, mellékletet csatolni. Igény szerint fényképek lementését, különböző adathordozók használatát is megtanulták. Tovább...
Ballagás a sarkadi Ady- Bay Középiskolában
Gyülekeztek, keringtek a felhők a sarkadi középiskola kollégiumának ballagási díszbe öltöztetett udvara fölött. Bármikor eleredhetett volna az eső, de nem tette. Az égiek megkegyelmeztek. Így a tantermeken való végigvonulást követően utolsó közös városi sétájukon sem áztak meg a ballagók. Sem ők, sem a tiszteletükre érkezett szülők, nagyszülők, rokonok, barátok, vendégek – miután kezdetét vette a ballagási ünnepség. Tovább...
MEGHÍVÓ ISKOLAGALÉRIÁRA
A sarkadi Kossuth utcai Általános Iskola tisztelettel meghívja Önt és barátait
2010.05.14-én 17.00-ra az Iskolagaléria megnyitójára.
Kiállító művészek:
Alim Adilov és Pazonyi László festőművészek
A kiállítás megtekinthető 2010.05.17. és 2010.05.28. között minden munkanap 8.00—16.00 óráig.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Iskolavezetés
A május-1-i lovas rendezvény tombolasorsolásán az alábbi tombolatárgyat nem vették át: kék hullámos S 44-es. Érdeklődni lehet Szabó Sándornál a 06/30/965-0749 számon.
A Sarkadi Vágta előfutamát Horpácsi Bernadett nyerte
Golden Sun verseny félvérrel

Horpácsi Bernadett a Sarkadi Vágta győztese
Sarkad Városa a Nemzeti Vágta megalakulása óta minden alkalommal jelen volt a budapesti rendezvényeken és elsőként csatlakozott tavaly a vidéki előfutamok szervező csapatához.
A helyi szervezők odaadását és a sarkadi lovas hagyományokat ismerve a Sarkadi Tavaszi Fesztivál keretein belül megszervezett Sarkadi Vágta sikere borítékolható volt. Az egyes- kettes- Nemzetközi Amatőr Fogathajtó verseny már évtizedes hagyománnyal bír Sarkadon, összefogva a régió lovastársadalmát, beleértve a határon túli Bihar megye magyar településeit is. A Tavaszi Fesztiválon Sarkad tersvérvárosai, az erdélyi Nagyszalonta, a romániai Snagov és a németországi Niestetal is résztvettek polgármestereik által vezetett népes delegáció kíséretében. Az előfutamokon Nagyszalonta, Szentjobb, Cséfa, Monódi, Méhkerék, Mezőgyán, Kőrösnagyharsány, Gyula, Békés, Biharugra, valamint Sarkad képviseltette magát.
A 4-5000 látogatónak két napon kresztül rendkívül szines programban volt része, többek között: lovassportot népszerűsítő showműsorban, pónifogatok vadászhajtásában, 1-es, 2-es fogatok vadászhajtásában, csikósok bográcsütő versenyében, izgalmas tombolasorsolásban, melynek fődíja egy másfél éves sárga csikó volt.
A helyszínen felállított nagyszinpadon népzenei és tánceggyüttesek előadásai váltogatták egymást. A kétnapos rendezvény záróakkordjaként a Republik együttes adott élő koncertet. A számos igényes program ellenére a sarkadi rendezvényt, talán a helyiek kedvessége és határtalan vendégszeretete teszi a legemlékezetesebbé. Tóth Imre polgármester, mint egy igazi házigazda a rendezvény minden momentumában jelen volt, irányította a protokoll eseményeket, együtt szurkolt a látogatókkal, résztvett a tombolasorsolásban, remek érzékkel hordozta a tenyerén a helyi és a külföldi vendégeket. A szervezés profizmusa a Vágta budapesti szervezőit is lenyűgözte, minden esemény jól átgondolt forgatókönyv szerint, percnyi pontossággal, remek hangulatban követte egymást. Külön színfoltja volt az eseménynek Török László, Nagyszalonta polgármestere akinek rendkívül megható köszöntőbeszéde sokat elárult arról, hogy Sarkad és Nagyszlonta határon átívelő kapcsolata egyáltalán nem jelképes hanem rendszeres együttműködésre, a vezetők és a lakosok napi kapcsolataira épülő, gyümölcsöző partnerség.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a rendezvény csúcspontja a Sarkadi Vágta döntője volt amelyen végül, a helyiek nagy örömére Horpácsi Bernadett Sarkad Város versenyzője nyert Golden Sun verseny félvér lovával. Második helyezett Marik Máté Mezőgyán képviseletében, harmadik helyezett Tamás Ferenc Gyula színeiben. A szitén döntőbe került Bere Ibolya a cél előtt óriásit bukott miután kantárszára beakadt a pályát határoló egyik oszlopba. Szerencsére, amint azt a helyszínen ügyeletet teljesítő mentősök is igazolták, horzsolásokon kívül más sérülés nem érte. Komádi szineiben versenyző hölgy saját elmondása szerint 10 hónapja edz erre a versenyre amely a Nemzeti Vágtán való résztvételét jelenthette volna, nem csoda ezek után, hogy nem tudta könnyeit palástolni.
A szervezők boldogan állapították meg, hogy a sarkadiak ismét bizonyították rátermettségüket, azt, hogy hosszútávon is lehet rájuk számítani. A sarkadiak abban állapodtak meg Nagyszalonta testvérvárosukkal, hogy ezután felváltva, így jövőre Nagyszalontán rendezik meg a Nemzeti Vágta vídéki előfutamait.
forrás: www.vagta.hu
Országos elsők között
az Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola és Kollégium csapata
2010. április 9-ll. között zajlott Debrecenben az országos középiskolás amatőr röplabdabajnokság döntője. A viadalra 112 középiskola nevezett be, a legjobb 20 (19 megye + Budapest) a debreceni „csatatéren nézett farkasszemet” egymással. Békés megyét a sarkadi középiskola csapata, mint megyei győztes képviselte. tovább...
ARANY-HÉT
Iskolánk kollégiumában, az Arany János Kollégiumban március 22-25. között rendeztük meg az Arany-hetet. Nemcsak a diákok, hanem mi, kollégiumi nevelők is nagyon vártuk ezt az eseményt. Jószerével a tanév kezdete óta készültünk rá. Megérte a fáradozást, mert egy remek, vidám, szórakoztató hét kerekedett ki belőle.
Lássuk csak, mi minden történt e néhány nap alatt! A programok a sport, a műveltség és a játék köré csoportosultak.
tovább...
NYENYI ADATSZOLGÁLTATÁS
A Dél-alföldi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság felhívja a foglalkoztatók, egyéni vállalkozók, őstermelők figyelmét, hogy a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges adatokat 2009. évre vonatkozóan 2010. április 30-ig kell teljesíteniük a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok részére.
Az adatszolgáltatás teljesítése elsősorban elektronikus úton, meghatározott körnek papír alapú bizonylaton történhet, melyhez az e célra rendszeresített, az ONYF honlapjáról letölthető Bejelentő Lapot kell kitölteni. Amennyiben az adatszolgáltatás a megelőző években elektronikus ügyintézés keretében történt, újabb Bejelentő Lapot leadni nem kell. A nyilvántartásra kötelezett képviselője útján is eleget tehet kötelezettségének, ebben az esetben a Bejelentő Laphoz mellékelni kell a meghatalmazás eredeti példányát.
Amennyiben ellátás megállapítására kerül sor, az adatszolgáltatási kötelezettség - a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény 97. §-a alapján - a 2010. évi keresetekre, jövedelmekre is vonatkozik, melyet a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felhívására 10 munkanapon belül kell közölni. A biztosított adatainak közlése történhet egyrészt papír alapon, másrészt a Kormányzati Portál Ügyfélkapujához hozzáféréssel és TAJ számmal rendelkező ügyfelek részére elektronikus úton.
Közös érdekünk, hogy a nyugdíj megállapításhoz minden adat rendelkezésünkre álljon. Bővebb információ az ONYF honlapján található (www.onyf.hu).
,, Virágeső hulljon reád… ”
A Nemzetközi Nőnap alkalmából a tradícióknak megfelelően ünnepélyes keretek közt emlékeztünk meg a nőkről intézményünkben, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Gyulai úti Idősek Otthonában. Tovább...
A „Francophonie 2010” elnevezésű rendezvénysorozat keretein belül megrendezett, a Librairie Latitudes francia könyvesbolt által szervezett novellaíró versenyen iskolánk két tanulója, Nemes Dóra és Szabó Marianna vett részt az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskolából. Bővebben...


Kovács Gergő – a sarkadi Ady-Bay Középiskola diákjának – sikere
Március 6-án a békéscsabai Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában angol nyelvi versenyt szerveztek a megye diákjai számára. Kovács Gergő, a sarkadi Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 10. C osztályos tanulója kategóriájában első helyezést ért el.
A siker kapcsán beszélgettem Gergővel. Egy szerény, csendes, jószellemű srácot ismerhettem meg személyében. Az angolt 8 éven keresztül tanulta az általános iskolában, így kézenfekvő volt, hogy a sarkadi középiskola két tanítási nyelvű osztályában folytassa tanulmányait. A nyelv iránti szeretete itt még tovább fokozódott. Iskolájában az angol mellett a francia nyelv tanulására is lehetősége nyílt. Gergő elárulta, hogy gyakran játszik angol nyelvű internetes játékokat, valamint más országok (Németország, Szlovákia, Anglia, Amerika stb.) lakóival is rendszeresen kommunikál.
Mindezek erősítik nyelvtudását, és pozitívan hatnak nyelvi fejlődésére. Az iskolai tantárgyak közül a fizikát és az informatikát kedveli még a legjobban.
Szabadidejében szeret a barátaival focizni, nyáron pedig időnként halászni és horgászni is eljár, éli a kamaszok megszokott életét.
Gratulálunk sikeréhez és további hasonló jó eredményeket kívánunk!
Nagy Ferenc
Sarkadi középiskolások sikere
A sarkadi Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola és Kollégium fiú röplabdacsapata a közelmúltban szép sikert ért el a sportág középiskolások számára kiírt amatőr bajnokságában:
megnyerték a megyei versenyt.
Tovább...
Országos verseny eredményhirdetése – kimagasló sarkadi eredmények
![P1010083_[50_].JPG P1010083_[50_].JPG](dokumentumok/dir4/kep2/962_606_P1010083_[50_].JPG)
2010. február 19-én újra megrendezésre került a XXI. Zrínyi Ilona és Gordiusz Matematikaverseny. A verseny első fordulóján 63419 diák oldotta meg a verseny feladatait. A résztvevők közül 16632 fő volt határon túli (felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági) magyar diák. Békés megyében 10 város 11 iskolájában zajlott a megyei forduló 2010 résztvevővel. Közülük a legeredményesebb 117 diákot jutalmaztuk 2010. március 9-én a Bartók Béla Művelődési Központban megtartott ünnepélyes megyei eredményhirdetésen. Legtöbbjük az egyéni versenyben ért el kimagasló eredményt, de vannak köztük olyan diákok, akik az egyéni versenyben ugyan nem kerültek évfolyamukon a legjobb 15 közé, de két iskolatársukkal együtt csapatban nyújtott kiemelkedő eredményükkel kerültek a díjazottak közé. Az ünnepséget a Kossuth utcai iskola énekkarának vidám és energikus műsora foglalta keretbe, ezen kívül szavalat és apró ajándékok osztása színesítette az amúgy is emelkedett hangulatú, ünnepi rendezvényt. Bővebben...
„Itt a farsang, áll a bál…”
Télbúcsúztató farsangi mulatságunkat 2010. február 11-én délután tartottuk intézményünkben, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Gyulai Úti Idősek Otthonában.
A rendezvényen részt vettek a Gyulai Úti Idősek Klubjának tagjai, az Idősek Otthona bentlakói, valamint az intézmény vezetősége és dolgozói is. Tovább...
Szalagtűző ünnepély az Ady- Bay Középiskolában
Akinek kislánya születik, készüljön fel arra, hogy csemetéje óvodás korától fogva menyasszony szeretne lenni. Aki pedig abban az illúzióban ringatja magát, hogy ez majd nagyon soká fog bekövetkezni, téved. Csak egy szempillantás, s máris gyönyörű nő lett a lányból. Menyasszonyi ruhában ott áll a fényben, majd táncol boldogan, önfeledten. Nem esküvőn van, „csupán” a sarkadi Ady- Bay Középiskola szalagtűző ünnepségén, s éppen a szokásos keringőt járja a többi végzős „menyasszonnyal” és „vőlegénnyel” együtt.
A fiúk is szépek ám! Kész férfiak. Legtöbbjük élete első öltönyét viseli, szülei nem kis örömére.
Tovább...
NAGY ZOLTÁN EMLÉKTORNA
2010. február 3-án öt csapat részvételével került sor iskolánkban, a sarkadi Ady – Bay Középiskolában a NAGY ZOLTÁN EMLÉKTORNÁRA. Zoli ezen a napon lett volna 18 éves. Tavaly nyáron bekövetkezett hirtelen halála miatt ő már nem kerülhetett be egyik csapatba sem… Valójában azonban ott volt mindegyikben: a játékosok (diáktársak, barátok, falubeliek, tanárok) szívében. Érte, az ő emlékére rúgták, űzték, kergették a labdát fiatalok és idősebbek egyaránt. A körösnagyharsányiak mezéről Zoli mosolygott vissza azzal a kedves mosollyal, ami olyannyira jellemezte őt. Tovább...

Számítástechnika verseny az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskolában
2010. január 27-én rendezte meg a középiskola reál munkaközössége a számítástechnika versenyt a sarkadi általános iskolás diákoknak. A versenyezni vágyó tanulók délután kettő órától mérhették össze tudásukat szövegszerkesztés, táblázatkezelés és prezentáció témában. A jelentkezők kényelmesen elfértek az iskola géptermében, ahol a kiszabott egy óra alatt szinte teljesen és hibátlanul megoldották a versenyfeladatokat. Nehéz munka várt a javítókra, hisz csak nagyon kicsi eltéréseket tudtak találni a megoldásokban. tovább...
Angol-amerikai országismereti vetélkedő
Az Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban immár második alkalommal rendeztük meg a 8. osztályosok részére meghirdetett angol-amerikai országismereti vetélkedő. A versenyre 3 fős csapatok jelentkezhettek, akiknek magukkal kellett hozniuk egy posztert, melynek a témája egy angol anyanyelvű ország vagy város bemutatása volt. A verseny kezdetén Zámori Ida igazgatónő köszöntötte a diákokat és a kísérőtanárokat. bővebben...
Csibe csoport karácsonya a bölcsődében
A gyermekekkel közösen díszített fenyő, csillagszóró pattogó fénye karácsonyi hangulatot varázsolt szobánkba. A karácsony a szeretet, ölelés napja. Kívánjuk, legyen mindenkinek egész évben útmutatója!
A csibe csoport gondozónői
képek
Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Sarkad és környéke Többcélú Kistérségi Társulás döntése alapján 2010. január 1-től a Társulás által fenntartott Kistérségi Humán Szolgáltató Központ házi segítségnyújtást biztosít Sarkadon.
Amennyiben ezen szolgáltatást intézményünktől kívánja igénybe venni, kérem jelezze ezt a 66/271-083 telefonszámon vagy személyesen a Vasút u. 11. szám alatt működő Gondozói Szolgálatnál.
Bővebb felvilágosítás személyesen vagy a fenti telefonszámon Terenyi Mariannától kapható.
Ajándék a bölcsődének
Bölcsődénk Pillangó csoportjában új konyhabútor gazdagítja a játékkészletet. A tűzhely és mosogatószekrény Borbély Sándor asztalos vállalkozó keze munkáját dicséri. A közelgő ünnepre tett önzetlen felajánlását ezúton szeretnénk megköszönni. Sok kisgyermeknek szerzett ezzel nagy örömet!
Köszönettel: a Pillangó csoport
Télapóka ju-ju-jujj,
Az arcomba havat fúj.
Szakállából szerteszét
Szórja a sok pelyhecskét.
Örülnek a gyerekek,
Kapkodják a pelyheket.
Nem baj, nem baj, az a jó,
Rázd a havat Télapó.
képek...
Nyelvőrző Tanulmányi Verseny
az Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégiumban
2009. november 21-én ötödik alkalommal rendeztük meg hagyományos Nyelvőrző Tanulmányi Versenyünket a megye nyolcadikos tanulóinak meghirdetve. Ebben a tanévben 17 tanuló mérte össze tudását, nyelvi leleményességét, logikáját.
2004-ben azzal a céllal indítottuk versenyünket, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét anyanyelvünk játékosságára, szépségére.
A 2009. november 21-i verseny eredménye:
I. Szabó Ágnes (Általános Iskola, Sarkad, Gyulai úti tagintézmény)
II. Nagy Alexandra (Általános Iskola, Mezőgyán)
III. Gurbai Mónika (Általános Iskola, Mezőgyán)
Köszönjük a felkészítők áldozatkész munkáját!
Humán munkaközösség
fotók a tanulmányi versenyről
EGY KIÁLLÍTÁSHOZ……
Lassan 180 éve lesz, hogy Széchenyi István leírta: „egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”
Azóta is gyakorta idézzük, olykor komolyan gondoljuk, de alig gyakoroljuk, alkalmazzuk mindennapjainkban. Kétségtelen, hogy a magyarság tehetséges nép, de szinte ugyanolyan különleges „tehetsége van” a tehetségek elpocsékolásához. De most nézzük a helyzet „napos oldalát”!
Dr. Pálfi György nyugalmazott egyetemi tanár, tudomány- és technikatörténész önzetlen segítségével iskolánkban „vendégszerepel” a MAGYAROK 100 ÉVE A VILÁG NOBEL-DÍJASAI KÖZÖTT 1905-2005 című igen értékes és érdekes kiállítás. A kiállítás anyaga nagy érdeklődést keltett külföldön is, legutóbb az erdélyi Beszterce városában.
Miről is van szó?
Ady-hét a sarkadi középiskolában 2009. november 16-19.
Embernek kellett lennie a talpán annak a diáknak, aki az Ady-hét mindegyik eseményén részt szeretett volna venni. Ez szinte lehetetlen volt. Az igen gazdag program miatt ugyanis adott időben egyszerre több helyszínen is szórakozhattak, versenyezhettek, művelődhettek, játszhattak tanulóink. Azért néhányan próbálkoztak a lehetetlennel. Így fordulhatott elő, hogy valaki a sörivó- (alkoholmentes!) vagy tejbegrízevő verseny megnyerése után néhány perccel már Ady-verset tolmácsolt a zsűri előtt. Azonban innen is tovább kellett állnia – mint a mesebeli vándornak -, mert ő biz’ a FIFA-játékra is nevezett. Bővebben...
,, Nem az a fontos, az ember hány éves……”
Az Idősek Világnapja alkalmából a Gyulai úti Idősek Otthonában 2009. október 07-én hangulatos ünnepség keretében emlékeztünk meg az idős korúakról.
A rendezvényen részt vettek az intézmény vezetői, dolgozói, idős korú bentlakói, valamint a Vasút utcai Idősek Klubjának és Gyulai úti Idősek Klubjának gondozottjai.
Az intézmény mentálhigiénés munkatársa Benedek Elek:,, Öreg faültető éneke ” című versének halhatatlan soraival köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva a jövőbe vetett hit, s a pozitív gondolkodás fontosságát. Ezt követően beszélt az ünnep eredetéről és jelentőségéről.
A köszöntő után a jelenlévők Paloytai Érsek Ágnes, Karcagi Péter és Kovács Kálmán zongoraművész műsorában gyönyörködhettek.
Az előadott dalok és nóták nem voltak ismeretlenek a hallgatóság számára, hiszen a vissza nem hozható régi időket, sok-sok szép emléket, elmúlt ifjúságukat idézték.
A finom süteményt és üdítőt, mellyel intézményünk a jeles nap alkalmából kedveskedett az ünnepelteknek, jó étvággyal fogyasztották.
Láthatóan jól érezték magukat ezen a délutánon, s a felejthetetlen pillanatok igazi kikapcsolódást jelentettek számukra.
2009. november 02.
Családsegítő, Gondozási és Szociális Központ
Idősek Otthona - Idősek Gondozóháza
„Engedd szabadon szárnyalni a fantáziádat! Alkoss, ne rombolj!”
A fenti címmel festő-, alkotóműhellyé vált néhány órára az Ady-Bay Középiskola 10/B osztályterme.
Az osztályfőnöki órán különleges feladatot kaptak az osztály tanulói. Festőművészekké kellett válniuk.
Előzetesen készítettem számukra „munkalapokat”: egy modern festő néhány festményének egy-egy részletét felragasztottam rajzlapra, mind a 33 fő részére.
Ők kiválasztották a nekik szimpatikus részletet, s azt kellett saját fantáziájuk alapján folytatni. Zsírkrétával vagy színes ceruzával dolgozhattak. Természetesen az eredeti műveket nem ismerték.
Kezdetben meglepődtek, hogy ilyen szokatlan feladatot kaptak. Azután jöttek az ötletek, és jobbnál jobb megoldások születtek. Megbeszéltük, hogy a legjobban sikerült „festményeket” kiállítjuk az iskola épületében. 14 rajzot úgy ítéltünk meg, hogy érdemes őket megismertetni a tanulóifjúsággal. Néhányan nagyon alapos, gondos munkát végeztek. De akadtak kevésbé tehetséges „festőművészek”, akiknek hamar elfogyott a kezdeti lendületük.
Mindenképpen megérte a ráfordított időt és fáradságot, hiszen az önálló alkotásnál nincs értékesebb.
Azért tatom fontosnak az ilyen kezdeményezéseket, mert a mai fiatalokat nagyon nehéz kivonni az információs társadalom, a technika bűvköréből. Hozzászoktak, hogy mindent készen kapnak.
Most viszont ők hoztak létre értéket.
Köszönöm a munkájukat, gratulálok nekik, és további sikeres „alkotást” kívánok.
Hortobágyi Istvánné
osztályfőnök
képek
Beindult a kampány…
No, nem az a kampány, hanem csupán a sarkadi Ady-Bay Középiskola végzős osztályainak kampánya annak érdekében, hogy valamelyik közülük elnyerje a jogot a következő héten megrendezésre kerülő Ady-hét irányítására – saját diákigazgatóik vezetésével.
A tét tehát nagy. A végzősök különböző „fortélyokat” eszeltek ki a többi osztály megnyerésére. Ezek főként az ízlelőbimbók elkápráztatását célozzák meg. Egy kis ízelítő a „menüből”: pogácsa, mákos kalács, sportszelet, muffin, szendvics, gofri, palacsinta, pizza, tea, üdítő stb. A 13. C osztály tanulói mesefiguráknak, mesehősöknek beöltözve kínálják portékáikat. Felfedezhetjük közöttük Micimackót, Mézga Krisztát, Mikiegeret, Kukát, Pocahontast, Ludas Matyit, sőt még királyuk és királynőjük is tiszteletét teszi az eseményen.
Az épületben mindenütt kisebb-nagyobb „transzparensekbe” ütközhetünk – gyufásdoboznyitól a lepedőnyiig-, melyek egy-egy osztály dicsőségét hirdetik.
Diákjaink dicséretére legyen mondva: szép áldozatokat hoznak az ügy érdekében. Bizony, jóval korábban kell ébredniük azoknak, akiknek serpenyőjében már reggel 6 órakor sül a palacsinta, hiszen a tanítási órákat nem zavarhatja meg a kampány.
Valamennyi végzős osztály és diákigazgató-jelöltjeik izgalommal várják a csütörtököt. Ekkor kerül sor ugyanis az eredményhirdetésre. Bízunk abban, hogy a legrátermettebb osztály kerül ki győztesen a nemes versengésből, s reméljük, hogy november 16-19. között egy tartalmas, emlékezetes Ady-héttel lepnek meg bennünket.
Nagy Ferenc
képek
Megérett a körte, alma,
Rám mosolyog piros halma.”
Bölcsődénkben az őszi gyümölcsökből kóstolót tartottunk. Az asztalt körbeülve mondókáztunk, énekeltünk, és csemegéztük a frissen tört diót, kóstolgattuk a szőlőt, almát, körtét, ismerkedtünk formájukkal, színükkel, ízükkel. Élményekkel teli délelőtt volt.
tovább...
T Á M O G A T Ó S Z O L G Á L A T
A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Támogató Szolgálata felajánlja segítségét azon sarkadi, valamint kistérségéhez tartozó településeinek lakói számára, akiknek önmaguk ellátása -fogyatékosságuk, rokkantságuk miatt- problémát okoz.
tovább...
Országos elsők között
az Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola és Kollégium csapata
2010. április 9-ll. között zajlott Debrecenben az országos középiskolás amatőr röplabdabajnokság döntője. A viadalra 112 középiskola nevezett be, a legjobb 20 (19 megye + Budapest) a debreceni „csatatéren nézett farkasszemet” egymással. Békés megyét a sarkadi középiskola csapata, mint megyei győztes képviselte. tovább...
Országos elsők között
az Ady Endre- Bay Zoltán Középiskola és Kollégium csapata
2010. április 9-ll. között zajlott Debrecenben az országos középiskolás amatőr röplabdabajnokság döntője. A viadalra 112 középiskola nevezett be, a legjobb 20 (19 megye + Budapest) a debreceni „csatatéren nézett farkasszemet” egymással. Békés megyét a sarkadi középiskola csapata, mint megyei győztes képviselte. tovább... |